A korlátot átszakítva a mélybe zuhant egy Audi a csepeli Weiss Manfréd útról

A képen látható Audi személygépkocsi a Weiss Manfréd út Soroksári út felé tartó oldalán haladt a belső sávban.

A gépkocsi ismeretlen okból áttért a menetirány szerint bal oldalra, a sofőr amint ezt észlelte, jobbra visszarántotta a kormányt a megfelelő sáv irányába, ekkor azonban elvesztette uralmát a járműve felett.

A hirtelen kormánymozdulat miatt a gépkocsi az út menti járdaszegélynek ütközött, megpördült, majd az út menti beton villanyoszlopnak csapódott, amely kitört.

Ezt követően az Audi tovább sodródott, áttörte az út menti korlátot, és a mélybe zuhant, végül a jobb oldalára borulva érte el nyugalmi helyzetét.

A gépkocsiban csak a sofőr utazott, aki saját lábán kászálódott ki járművéből, de az erdős területről felmászni már nem volt ereje, így az autó mellett fekve várta a segítséget. Őt a kiérkező mentőszolgálat munkatársai hordágy segítségével hozták fel a mentőautóhoz.

Elsődleges információk szerint a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, a bal karját és a bal vállát fájlalta.

A Weiss Manfréd úton a külső sávot hosszú ideig tartották lezárva, ebből adódóan hatalmas torlódás alakult ki a városközpont felé, és Csepel főbb útjain. Az erdős területről az összetört járművet darus autómentővel emelték a autómentőre.

Ezen az útszakaszon nemrég halálos baleset is történt:



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply