Autósüldözés a Váci úton

Az alábbi történet a baleset egyik érintettjének elmondása alapján készült.

A Váci úton a belső sávban közlekedett a város felé a képen látható Hyundai Ioniq taxi.

A Dráva utcánál a felújítás miatt sávelhúzást vezettek be, amit a taxi mellett haladó Toyota Corolla vezetője vélhetően nem vett észre, és egy rövid távon áttért a taxi sávjába. Erre a manőverre a taxis számított, és balra rántotta a kormányt.

De ezzel párhuzamosan a szemből érkező forgalom is odaért, így a taxi visszarántotta a kormányt, és annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést, nyomott egy féket.

A fékezés hatására sajnos a mögötte érkező Audi A3 és a Volkswagen Passat nem tudott időben megállni, így a két személyautó összeütközött. Az becsapódás akkora erejű volt, hogy az Audi a taxi hátának ment.

Az egész esetből a Toyota Corolla semmit sem tapasztalt, így folytatta útját a város irányába.

Ezt követően az Audi és a Volkswagen vezetői hátra hagyták a sérült járművüket, és a taxiba beszállva üldözni kezdték a Toyotát, amit a Balzac utcánál utol is értek, és leszorítva megállásra kényszerítettek.

A Toyotában ülő fiatal pár elmondása szerint semmit nem vettek észre az egészből, ezért hajtottak tovább a Dráva utcánál.

A Toyota Corolla végül 10.000 forint büntetést és + 6 büntető pontot kapott
Utolsó autó, a Volkswgaen Passat 10.000 Forint büntetést kapott követési távolság elmulasztása miatt.

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk.
Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!