Az árok adta a másikat a Tesla-t előző BMW-nek Előszállás közelében

Lesodródott az úttestről, árokba csapódott, majd onnan visszakerült az útra egy gépkocsi a 61-es főút 4-es kilométerszelvényénél, Előszállás térségében. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ahol a jármű két sávon okoz forgalmi akadályt. A balesethez a társhatóságok is megérkeztek, az érintett útszakaszt lezárták.

Jelentkezett szerkesztőségünkbe egy olvasónk, aki a baleset mellett ment el családjával. Elmondása szerint szerencsére az eset során személyi sérülés nem történt.

Egy piros Teslát akart a BMW kielőzni, de a megcsúszott a latyakos úton, a a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, ami behajtott az árokba, majd azzal a lendülettel visszapattant. A manőver során kivitt egy oszlopot is.

Leave a Reply