Belehalt sérüléseibe a 21 éves pizzafutár lány, aki kocsijával fának csapódott Balatonfőkajárnál

A Deltahirek írta meg elsőként 2022. január 3-án, miszerint életveszélyesen megsérült az a 21 éves polgárdi lány, aki kocsijával egy fának csapódott Balatonfőkajár közelében.

A hírportál szerint a fiatal futár Balatonfőkajár felé ment, amikor eddig nem tudni miért, egy jobbra ívelő kanyarban letért az út bal oldalára. A sofőr ellenkormányzott, majd az út jobb oldalán az autó tetejével egy fának csapódott. Az autó többször megpördült, majd fejtetőre borulva az úttest közepén állt meg. A kasztni annyira összeroncsolódott, hogy a polgárdi és a balatonfűzfői tűzoltók feszítővágóval tudták csak kiszabadítani a sérültet. Úgy tudjuk a mentőknek újra kellett éleszteni a sofőrt. Közel egy órán keresztül stabilizálták az állapotát végül életveszélyes állapotban szállították kórházba. A mentés idejére teljes szélességében lezárták az utat. Hogy mi okozta a balesetet, egyelőre nem derült ki. A kocsit a rendőrök lefoglalták és szakértők bevonásával vizsgálják a pontos körülményeket.

Sajnos az orvosok megfeszítő munkájának ellenére a lány belehalt a sérüléseibe:

Szintén a Deltahirek értesülései szerint, hogy több napig kritikus állapotban feküdt a kórházban, végül a szervezete feladta a harcot.

A pizzéria, ahol a lány dolgozott, megható üzenetben búcsúzott el egykori kollegájuktól.

“Kedves Vendégeink! Mint bizonyára már sokan tudják, múlt vásárnap pizzériánk egyik futára súlyos autóbalesetet szenvedett. Az elmúlt napokban nagyon sokan együtt szorítottunk, imádkoztunk Kíra felépüléséért.

Mély fájdalommal, szomorú szívvel tudatjuk, hogy Kíra a mai napon az angyalok közé távozott. 🖤👼🏼

Pizzériánk teljes csapata nevében szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket a gyászoló szülők,a családja, barátai felé, s együtt érzünk mindazokkal, akik ismerték és szerették Őt.

Drága Kíra!

Köszönjük, hogy csapatunk tagja voltál, s nem csak a futárunk, de családunk barátja is. Egy jólelkű, a vendégekkel és embertársaiddal egyaránt mindig kedves és figyelmes lányt ismerhettünk meg személyedben, akinek mindig volt egy jó szava mindenkihez. Köszönjük neked a sok jó élményt, azt a rengeteg boldog és vicces pillanatot, amit okoztál nekünk. Soha nem felejtünk, pizzériánk örökös, tiszteletbeli futára maradsz, s reméljük fentről kísérsz, óvsz majd minket útjainkon.Szívünkben örökké élni fogsz.Te nem haltál meg, csak álmodni mentél…”



Foto: Deltahirek.hu

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk. Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

A műszaki mentés pillanatai:



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

error: Hozzáférés megtagadva !!