Beteget szállító mentőautó ütközött személyautóval a Szent István körúton

Az V. Szemere utcán közlekedett a képen látható Suzuki Swift típusú személygépkocsi, a Hegedűs Gyula utca irányába. Amikor a Szent István körúti kereszteződéshez ért, szabad jelzésen továbbhaladt, mivel vélhetően nem vette észre a (helyszíni információk szerint) megkülöböztető hangjelzését a kereszteződés előtt bekapcsoló, beteget szállító mentőautót, amely a Margit híd felé igyekezett. Ennek következtében a két jármű a kereszteződésben összeütközött. Az eset során személyi sérülés nem történt, a beteget egy másik mentőautóval szállították tovább.

A megkülönböztető jelzést szabályosan használó jármű vezetője sem hajthat be egy kereszteződésbe, ha nem győződött meg arról, hogy a többi közlekedő észlelte-e őt.

A megkülönböztető jelzést használó jármű vezetője a többi közlekedővel szemben a különböző forgalmi helyzetekben elsőbbséget élvez, ami azt jelenti, hogy e jármű részére az elsőbbséget minden esetben meg kell adni, azt a közlekedés többi résztvevője nem mérlegelheti. Az ilyen járműnek azonban csak a KRESZ 49. § (2) bekezdésében előírt feltételek fennállása esetében van elsőbbsége, azaz ha a közlekedés biztonságát, a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és vezetője meggyőződött arról, hogy akadálytalan továbbhaladását a közlekedésben résztvevők biztosítják.

A meggyőződési kötelezettség körében az ilyen jármű vezetőjének tekintetbe kell venni, hogy a többi közlekedő észlelte-e a jelzést, továbbá hogy az elvárható magatartást tanúsítják-e. Ez adott esetben azzal valósulhat meg, hogy egy kiemelten veszélyes közlekedési helyzetben, a fényjelző készülékkel irányított, többsávos kereszteződésben a számára piros jelzésen áthaladva olyan sebességet választ, ami lehetővé teszi a baleseti veszélyhelyzet akár egyoldalú elhárítását is.

Olvasható a Kúria egy bejegyzésében
Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk.
Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

A Suzuki műszaki mentését végezte:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!