Durván bántalmaztak egy buszsofőrt Budapesten

Tettlegességig fajult egy szóváltás a 134-es jelzésű autóbuszon.

Úgy tudjuk, hogy 17 óra környékén a III. kerületi Szentlélek téren, 134-es jelzésű autóbusz (forgalmi rendszám: NAY 332) vezetőjét bántalmazták, majd az elkövető elhagyta a helyszínt.

Mint később kiderült, hogy a járművezető az Újmegyeri tér utáni megállóhelyen egy hölggyel szóváltásba keveredett, ugyanis a nő nyitott üdítős palackkal szeretett volna felszállni.

Információink szerint a hölgy, hogy kitöltse dühét, ütlegelni kezdte az autóbuszt, melyen anyagi kár nem keletkezett.

Amikor hölgy egyéb közlekedési eszközökkel a Szentlélek térre ért, már két erős testalkatú férfi várta. A hölgy és a két férfi odamentek a busz vezetőjéhez és verekedni kezdtek a sofőrrel.

Megkerestük a BRFK Sajtóosztályát, akik az alábbi választ küldték:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az elsődleges adatok alapján 2021. június 08-án 17 óra körül Budapest III. kerületében, a Szentlélek téren egy autóbuszvezető összeszólalkozott, majd a buszról leszállva összeverekedett egy férfivel. Az elsődleges adatok szerint a buszsofőr könnyű sérülést szenvedett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság​ vizsgálja az eset körülményeit, garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.

One thought on “Durván bántalmaztak egy buszsofőrt Budapesten

  1. Azért elég gusztustalan volt ettől a nőszemélytől,hogy így oldotta meg.Egyedül már nem érzi magát nagy embernek.Ráadásul gyerekkel volt,az ilyen nem nevezhető anyának,aki ilyenre képes más embertársával szemben.Jól tette a sofőr,hogy nem engedte felszállni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!