Életveszélyes előzés a 8-as főúton, őrizetben az ámokfutó

Az egyik videómegosztó portálra felkerült egy videó 2021. június utolsó hétvégéjén, melyen felismerhető, hogy egy szürke színű, Audi A6 típusú személygépkocsi megelőz egy motorost, majd több gépkocsi haladását is veszélyeztette a 8-as számú főút 74. kilométerszelvényében, Városlőd külterületén, Veszprém irányából Ajka-Bakonygyepes irányába.

Az eljárás adatai szerint 2021. június 27-én a délutáni órákban a szürke színű Audival annak vezetője megkezdte egy motorkerékpár előzését a kihelyezett „Előzni Tilos!” jelzőtábla ellenére, a dupla záróvonalat átlépve úgy, hogy a szemközti sávba áthaladva több, vele szemben szabályosan közlekedő autóst veszélyeztetett előzésével és manőverezésével.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként 48 órán belül előállították és gyanúsítottként kihallgatták a 36 éves kislődi férfit, vezetői engedélyét pedig elvették. Ellene – őrizetbe vétele mellett – közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon.

Szöveg POLICE.hu
Kiemelt kép: Pillanatkép a videóból

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk.
Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

Foto: POLICE
Foto: POLICE
Foto: POLICE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!