Életveszélyesen sérült a teherautóval frontálisan ütköző Chevrolet sofőrje a Ferihegyi gyorsforgalmi úton

Egy teherautó és egy személyautó ütközött össze a XIX. kerületben, a reptérre vezető gyorsforgalmi út Vak Bottyán utca melletti szakaszán, a reptér felé vezető irányban. A kisebb jármű vezetője beszorult, a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. A hatósági beavatkozás idejére teljesen lezárták az érintett útszakaszt.

Pénteken kevéssel dél előtt egy Chevrolet Lacetti haladt a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, Kőbánya Kispesttől a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér irányába. A gépjárművet egy középkorú férfi vezette, aki a felüljáró előtti egyenes szakaszon vélhetően rosszul lett, mivel fékezés nélkül átsodródott a szembejövő oldalra, ahol félig frontálisan ütközött egy ugyancsak férfi által vezetett, jobb kormányos Mercedes Sprinter kisteherautóval.

A nagy erejű ütközés következtében a Chevrolet vezetője beszorult a roncsba, a szemtanúk néhány szót tudtak vele váltani, de aztán elvesztette eszméletét. Őt a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével, a bal első, bal hátsó ajtó és a bal oldali B oszlop levágásával tudták csak kiszabadítani, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A kisteherautó vezetőjét a mentők megvizsgálták, de végül nem szállították kórházba – nagy szerencséje volt, hogy a járműve jobb kormányos, mert amennyiben a bal oldalon ül, akkor a lábai vélhetően súlyosan sérülnek.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére (bő 2 órán keresztül) lezárták a Ferihegyi Repülőtérre vezető utat az Üllői út és a Felsőcsatári út között. A 100E és a 200E autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedtek.



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply