Eltiltott BMW-s egy Skodát ütött ki a Könyves Kálmán körúton, majd felvette a nyúlcipőt

A rendőröket meglátva a záróvonalon fordult meg agy autós 2022. január 27-én éjfél körül a Kőbányai úton. A X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei utána indultak, a jármű vezetője azonban a megkülönböztető jelzést figyelmen kívül hagyva tovább száguldott. A Könyves Kálmán körút kereszteződésébe a tilos  jelzés ellenére hajtott be, ahol összeütközött egy ott szabályosan közlekedő gépkocsival. A sofőr kiugrott az autóból, és futva próbált eliszkolni, de a járőrök, és a Terrorelhárítási Központ éppen arra közlekedő munkatársai néhány méteren belül elfogták. A balesetben senki nem sérült meg.

Kiderült, hogy a 22 éves fővárosi férfi nem véletlen próbált elmenekülni; korábban eltiltották a járművezetéstől. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói R. Józsefet cserbenhagyás vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply