Vezetéstől eltiltva, forgalomból kivont Skodával menekült, várakozó Fordba rohant

Az ügy adatai alapján egy 33 éves férfi 2022. január 23-án délután Somogyszentpál belterületén közlekedett személyautójával. A volán mögött a sofőrt a településen járőröző körzeti megbízottak felismerték, ugyanis a múlt hónapban engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt intézkedtek vele szemben. Az eljárás során a bíróság akkor el is tiltotta a somogyszentpáli férfit az autóvezetéstől, ezért a rendőrök ellenőrzés alá akarták vonni.

A személygépkocsi vezetője a jelzésre megállt, de amint a járőrautó ajtaja kinyílt, ő nagy gázzal elindult, behajtott egy zsákutcába, ahol – vélhetően a tükörsimára kopott gumiabroncsai miatt – elvesztette uralmát a járműve felett, és nekiütközött egy árupakolás közben várakozó járműszerelvénynek. A balesetben az álló járműben várakozó egyik utas könnyebben megsérült, valamint mindkét kocsiban anyagi kár keletkezett.

Az egyenruhások a sofőrt elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség meglapozott gyanúja miatt kihallgatták. Továbbá közigazgatási eljárást indítottak a nem megfelelő műszaki állapot, és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt, valamint szabálysértési eljárást kezdeményeztek a kötelező felelősségbiztosítás hiánya és a forgalomból kivont jármű használata okán.

Fotók, szöveg: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply