Halálos közlekedési baleset Cibakháza és Nagyrév között

Halálos közlekedési baleset Cibakháza és Nagyrév között

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

2021. 02. 04., cs – 15:45

A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését.

Halálos közúti közlekedési baleset történt Cibakháza és Nagyrév között, a 4633-as számú út 16. kilométerszelvényében 2021. február 4-én 15 óra körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, egy személygépkocsi vezetője közlekedett Nagyrév irányából Cibakháza felé, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban eddig tisztázatlan körülmények között áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő autóbusszal. A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette, valamint – az elsődleges orvosi vélemény szerint – autóbuszon hat utas könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését. Az arra közlekedőket Cibakházánál, a Cserkeszőlő irányából érkezőket a 46145-ös számú útnál visszafordítják. A teljes útlezárással érintett főutat a 442-es számú úton lehet elkerülni

A Katasztrófavédelem közleménye:

A balesethez a kunszentmártoni hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik feszítővágó segítségével megkezdték a személyautóba beszorult utasok kimentését. A mentők is a helyszínre érkeztek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Fotó: Tiszaföldvár ÖTP