Három autó ütközött össze Tárnokon

Mai napon, 16:06-kor érkezett jelzés a Tárnoki Speciális Mentő, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület központjába, miszerint Tárnokon, a Dózsa György út és a 7-es főút kereszteződésében több jármű érintettségével, közúti baleset történt.

Az Egyesület négy fővel vonult a helyszínre, ahol egy könnyű sérültet találtak. Sérülése részünkről nem igényelt ellátást, a Mentőszolgálat kiérkezéséig felügyeletet biztosítottak.

A balesetben három jármű volt érintett, egy minimálisan sérült, kettő pedig frontális ütközés következtében erősen roncsolódott. Utóbbi két jármű áramtalanítását elvégezték egy esetleges tűzeset megelőzése érdekében.

A délutáni csúcsforgalom nehezítette a munkálatokat, ezért a Rendőrséggel közösen a forgalom irányítását is biztosították. A roncsokból az útpályára került törmeléket eltakarították, a kifolyt folyadékokat felitatták, hogy a forgalom minél hamarabb helyreállhasson.

Szöveg és foto: Tárnoki Speciális Mentő, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület