Ittas sofőr betonkerítésnek száguldott Győrzámoly és Győrladamér között

Győrzámoly belterületén, a Rákóczi Ferenc úton, Győrladamér felől Győrújfalu irányába közlekedett személygépkocsijával 2021. július 4-én 1 óra 20 perckor egy 33 éves halászi férfi. Haladása során az autója sebességét feltehetően nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, és elvesztette autója felett az irányítást, amelynek következtében az út jobb oldalán lévő egyik ingatlan kerítésének ütközött. A baleset során a gépjármű vezetője, valamint két utasa megsérült, ezért őket a mentők kórházba vitték. A sofőrrel szemben a rendőrök alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A járőrök a 33 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Fotók: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk.
Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!