Ittasan, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt ütközött, majd megpróbált elfutni

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Kisújszálláson, a Téglagyári úton a Deák Ferenc út irányába 2021. június 8-án 19 óra 40 perc körül. A sofőr egy útkereszteződéshez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és nekiütközött a védett úton haladó személygépkocsinak. Az ütközést követően a jogsértő a gépjárművéből kiugrott, nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében valaki segítségnyújtásra szorul-e, és a helyszínről elszaladt. A sértett – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A balesethez kiérkező és intézkedő rendőr járőr a férfit a Kórház úton utolérte, ellenőrizte és megállapította, hogy a gépkocsivezető úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. Az egyenruhások azt is megállapították, hogy a 27 éves sofőr az eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét, sőt vezetői engedéllyel sohasem rendelkezett.

A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozói segítségnyújtás elmulasztása bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

Fotók: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk. Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!