Kétszer élesztették újra a III. Pusztakúti úton szemből egy Ford alá csúszó motorost

Kevéssel a Szentendrei úti baleset után Honda nagymotorral közlekedett egy férfi szintén a III. kerületben, a Pusztakúti úton Csillaghegy felé.

Két autó között haladt, amikor úgy döntött, hogy előzésbe kezd. Megkezdte a kikerülést balról, de a nedves úttesten a motor megcsúszott. A férfi elvesztette uralmát a Honda felett, a motorral együtt az útra zuhant, majd a szemből érkező Ford alá csúszott, sajnos a feje pont találkozott a lökhárítóval.

A becsapódás hatására a bukósisak eltört, így a motoros feje nagyon súlyosan megsérült. Először a szemtanúk közül egy egészségügyi képesítéssel rendelkező autós próbálta őt újraéleszteni, majd a kiérkező, újraélesztési tanfolyamot végzett járőrök folytatták, mivel az időközben lezúduló monszun miatt a mentő nem tudta megközelíteni a helyszínt.

Végül a mentőszolgálat szakembereinek szív- és tüdőmasszázs alkalmazása után sikerült szállítható állapotba hozniuk a Honda vezetőjét, akit végül kritikus állapotban szállították kórházba. A Fordot vezető férfi nem sérült meg a balesetben, viszont sokkos állapotba került a látványtól.



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply