Lekapcsolták a fogóval és vontatással próbálkozó autótolvajokat a XVIII. kerületben

Az alábbiakban a Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport-Öte facebook oldal bejegyzését olvashatják:

Autófeltörés folyamatban! Szólt rádión a tevékenység irányítás. Egységeink, akik a lomtalanítás miatt, közös szolgálatot láttak el a kerületi közterület felügyelettel, azonnal megindultak a jelzett helyszín felé. A BRFK TIK folyamatos információi alapján sikerült a már mozgásban lévő jármű nyomára akadni, azonban nem várt fordulatot vettek az események.

A keresett járművet vontatták, de a vontató és a vontatott jármű egységeink szeme láttára többször össze ütközött, kollégáink az autó szélvédőjén keresztül viszont még meglepőbb dologra lettek figyelmesek: kormány helyett csak egy fogó szolgált az egyik jármű irányítására. Azonnal cselekedni kellett, hogy a renitens közlekedők mások életét ne veszélyeztethessék.

A polgárőr-közterület felügyelő csapataink, az akkor már az álló járművek vezetőit intézkedés alá vonták, majd átadták a pillanatok alatt megérkező rendőri egységek számára.A járművezetők nem voltak ismeretlenek a hatóságok számára, jelen és a korábban elkövetett bűncselekmények miatt a kerületi kapitányságra előállították őket. Elszámoltatásuk jelenleg is folyamatban van.Gratulálunk minden résztvevőnek! Együtt a lakosság biztonságáért!

Fotók: Lőrinc-Kertváros Polgárőr Csoport-Öte facebook oldal

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk. Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Hozzáférés megtagadva !!