Másodperceken múlt a tragédia egy XI. kerületi karambolnál

Két gépkocsi ütközött össze a XI. kerületben, a Szerémi út és a Kitérő út találkozásánál. A fővárosi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a helyszínre, ahol mindkét irányban egy-egy sávon forgalmi akadály van a baleset miatt.

A bosnyák rendszámú E szériás Mercedes a fővárosból kifelé, a Szerémi úton közlekedett rengeteg ruhaneművel megpakolva, amikor a Kitérő utcai kereszteződéshez érve észlelte, hogy a csomópont jelzőlámpája pirosra vált. Vélhetően arra gondolt, hogy a 6 os főútra vonatkozó 60 kilométer / órás sebességhatárt átlépve növeli sebességét annak érdekében, hogy még átférjen a kereszteződésen.

Vele párhuzamosan a Kitérő utcánál, a kereszteződésben a szabad jelzésre várakozott egy Nissan Micra személygépkocsi. A szabad jelzést követően egyéb okok miatt a gépkocsi lefulladt, és nem tudott azonnal elindulni. Majd az autót újraindítva behajtott a kereszteződésbe, ahol ütközött a Mercedessel.

Ennek a néhány másodperces késleltetett indulásnak köszönhető, hogy a Mercedes a Nissan lökhárítójának ütközött, és a nem a jobb első ajtónak. A Nissant vezető hölgy ennek a kis időnek köszönheti azt, hogy ő, és a mellette ülő édesanyja karcolások nélkül úszták meg a balesetet.

Ha korábban indul el, akár tragédiához is vezethetett volna az eset.

A Mercedes az ütközés következtében kidöntött egy jelzőlámpát, majd felborult, végül a kerekein állt meg. A kocsi vezetője és a mellette ülő a helyszíni információk szerint nem voltak bekötve. Annak érdekében, hogy a Mercedes biztonsági jelzését kikerüljék, a biztonsági övet a hátuk mögött csatolták be.

Ők a sok ruhaneműnek köszönhetően nem repültek ki a kocsiból, de mindkettőjüket súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A Nissanban ülőket a helyszínen megvizsgálták, de a helyszínen maradtak.

Baleset-info.hu / K. Attila (minden jog fenntartva)



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply