Parkoló autókat tört össze, a bútoráruház oldalából is kitépett egy darabot a vétlen Suzukis Angyalföldön

Két személyautó karambolozott Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön, a Reitter Ferenc utca és a Fáy utca kereszteződésében. Az egyik autó még két parkoló járműnek is nekiütközött. A balesethez riasztották a fővárosi hivatásos tűzoltókat is. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki, amely a tömegközlekedésben is fennakadást okoz.

A képen látható Peugeot 206 CC gépkocsit vezető hölgy a XIII. kerületi Fáy utcán közlekedett a Béke utca irányába, amikor a Reiter Ferenc utcánál észlelte, hogy a bal oldalról egy autó érkezik, és az elsőbbségadás táblának eleget téve lassított, hogy elengedje.

A balról érkező gépkocsi ahelyett hogy tovább haladt volna, vagy valamilyen irányba elkanyarodna,
visszafordult egy bútorbolt irányába. A Peugeot vezetője ezt észlelte, és a visszaforduló autó után kanyarodott, de vélhetően nem vette időben észre a jobbról érkező Suzuki Wagon R + gépkocsit, és a kereszteződésbe összeütköztek.

A Suzukit vezető idős hölgy az ütközést követően elrántotta a kormányt, majd felhajtott a járdára, és első körben egy parkoló Ford Focus elejének, majd egy bútoráruház falának, végül egy Audinak is sikerült nekicsapódni. A Suzuki végül egy virágládának ütközve állt meg.

A Peugeot coupét vezető fiatal hölgy és férfi utasát, valamint a Suzukit vezető idős hölgyet a kiérkező mentőszolgálat kórházba szállította.

A Peugeot két sérültjét Kis idő elteltével kiengedték a kórházból. Ők visszatértek a helyszínre, hogy részt tudjanak venni a helyszínelésben.

A balesetet okozó Peugeot vezetője elismerte felelősségét. Elmondása szerint megzavarta a visszakanyarodó autós, és vélhetően ez vehette el a figyelmét oly módon, hogy nem vette észre az érkező Suzukit.

A helyszínelés ideje alatt a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz terelve közlekedett, nem érintette a Fáy utca megállót.



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply