Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a gyalogátkelő tilos jelzésén áthaladó nőt Csepelen

Olvasonktól kapott információk szerint elgázoltak egy nőt Csepelen, a II. Rákóczi Ferenc úton, a Posztógyár utcai gyalogátkelőnél.

Az eset során egy 30 év körüli hölgy figyelmen kívül hagyta a kereszteződésben található jelzőlámpa tilos jelzését, és lelépett a gyalogátkelőre, majd egy szabályosan érkező városi terepjáró elütötte.

A hölgy az eset során 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba.

A helyszínelés idején a balesettel érintett útszakaszon kisebb torlódásra kellett számítani.

Foto: Baleset-info.hu

Balesetet látott?
Küldje el nekünk, hogy mások is tudomást szerezhessenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk. Továbbá szeretnénk a fénykép(ek) mellé néhány mondatot kérni arról is, hol és mikor készült a felvétel, valamint hogy mit ábrázol.

2 thoughts on “Súlyos sérülésekkel szállították kórházba a gyalogátkelő tilos jelzésén áthaladó nőt Csepelen

  1. Szinte ugyanitt történt meg az egy hete, hogy két fiatal vaksötétben körülnézés nélkül szaladt át előttem, két telizöldes zebra KÖZÖTT az úttesten tőlem 5 méterre, anélkül, hogy körülnéztek volna, csakmert siettek a buszhoz. Ha nem lett volna jó a reakcióidőm, a srác ma valószínűleg valamelyik kórházban feküdne. Ezúton is üdvözlöm őket, ha esetleg olvassák.

  2. Sziasztok! Rácz Sándor vagyok! Sajnos az én páromat ütötték el. Mind a két lába el törött. Nyílt törés. Meg műtötték. Rendben van. 3 hónap mire fel épül. Sajnos ő hibázott. Mivel úgy sütött a nap hogy nem látta tisztán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

error: Hozzáférés megtagadva !!