Szándékosan tolatott édesanyja férjének egy fiú Szabolcsban, közben felborítottak egy kerékpárost

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség azzal a férfival és társával szemben, aki gépkocsijával nekitolatott édesanyja házastársának, miközben feldöntött egy kerékpárost is.

A vádirat lényege szerint a sértett 2021 májusában egyik nap a munkahelyén kereste fel a feleségét azért, hogy magánéleti problémáikat megbeszéljék. Gépkocsival ment a helyszínre, amit meglátott a nő főnöke, és ezt kifogásolta. Megérkezett a helyszínre a nő korábbi kapcsolatából született fia is. A fiú és a nő főnöke megpróbálták kinyitni a sértett gépkocsijának ajtaját, miközben a fiú megöléssel fenyegette. Ettől a sértett megijedt és gépkocsijával a falu központja felé elhajtott.

A két vádlott gépkocsival a sértett keresésére indult, a gépkocsit a fiú vezette. Úgy alakult a helyzet, hogy egy kereszteződésben találkoztak, a sértett gépkocsija a vádlott által vezetett gépkocsi mögé került. Ugyanezen az útszakaszon közlekedett egy másik sértett is kerékpárral, szemben a sértettel és a vádlottakkal. A vádlott észlelte a mögötte haladó sértettet, ezért az úttesten megállt, majd nagy sebességgel nekitolatott a sértett gépkocsijának, melyet métereken át tolt hátrafelé. Eközben a sértett gépkocsija nekiütközött a vétlen kerékpárosnak, aki felborult, a kerékpár pedig a gépkocsi alá került. Szerencsére a kerékpáros nem sérült meg. A vádlott megismételte az előbbi tolatást, ismét nekiütközött a sértett álló helyzetben lévő gépkocsijának, amitől annak a légzsákjai is kinyíltak.

A vádlottak ekkor odafutottak a sértetthez, akit ismét megöléssel fenyegettek, de ő elszaladt a helyszínről, és értesítette a rendőrséget. A sértett gépkocsijában 300.000,- forint kár keletkezett, és a vétlen kerékpáros járműje is megrongálódott.

Az ügyészség a fiút közúti veszélyeztetés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és rongálás vétségével vádolja, míg a neki segédkező társát súlyos testi sértés bűntettének kísérletével. A férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés és járművezetéstől eltiltás, míg a társával szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség.

 Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

A bűncselekményekről készült videót egy közeli üzlet kamerája rögzítette.



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply