Tetőre raktak egy Smartot a Károly körúton, ahol korábban már volt halálos baleset – galéria

Szerkesztőségünk konkrétan belefutott abba a balesetbe, mely a Károly körút 10 szám előtt.

Az eset során a képen látható Smart ForFour az út menti villanyoszlopnak hajtott, amitől felborult. A kocsi vezetőjét az arra járók húzták ki a gépjárműből, mielőtt a hatóságok megérkeztek. Őt a kiérkező mentőszolgálat szirénázva kórházba szállította.

Az ütközés ereje teljesen összeroncsolta az autót. A 17 éves sofőr a helyszínen meghalt, 14 éves utasát életveszélyes állapotban szállították kórházba. A balesetben elhunyt fiatal jogosítvány nélkül vezetett. A rendőrség most kiadta azt az elrettentő videót, amit a környéken lévő térfigyelő kamerák rögzítettek a baleset körülményeiről.

Foto: Baleset-info.hu

Balesetet látott?
Akkor küldje el nekünk, hogy mások is megnézhessék és tudomást szerezzenek róla!
A felvételeket az info@baleset-info.hu e-mail üzenetben várjuk.
Továbbá szeretnénk a kép mellé néhány sort is kérni arról, hogy hol és mikor készült a felvétel, valamint azt, hogy kit, vagy mit ábrázol.

Ezen a helyszínen már volt halálos baleset

Olvasóink közül néhányan emlékeznek 2020. november első napjaira, amikor egy jogosítvány nélkül vezető autós hajtott nagy sebességgel Budapesten a Károly körúton, majd a kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett és az oszlopnak csapódott.

A rendőrség orvos szakértő bevonásával vizsgálta, hogy a sofőr és utasa egyáltalán használta-e a biztonsági övet – írta anno a police.hu.

A Blikk az autó 14 éves utasáról azt írta, hogy a kórházban sikerült stabilizálni az állapotát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük