Több sebből vérző BMW elé kanyarodott egy Volkswagen Káposztásmegyeren

Egy 3-as kompakt BMW és egy flottakezelő cég tulajdonában lévő Volkswagen Golf kombi ütközött össze abban a balesetben, mely szombaton délután történt, a IV. kerületi Külső Szilágyi út és Óceán-árok utca kereszteződésében



Helyszíni információk szerint a Volkswagen Óceán-árok utcából kanyarodott ki a Külső Szilágyi útra, ahol összeütközött a BMW-vel.

Több, a helyszínen tartózkodó szemtanú elmondása szerint a BMW vezetője és a mellette ülő, várandós barátnője a balesetet követően megpróbálta futva elhagyni a helyszínt, de nem sikerült nekik, ugyanis néhány utcával arrébb a hölgynél megindult a szülés.

Szintén szemtanúk beszámolói alapján a helyszínelés során a BMW vezetőjének esetében az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, továbbá nem rendelkezett jogosítvánnyal, így őt a rendőrök előállították.

A Golfban ülő férfit és gyermekét kórházba szállították.

A helyszínelés cikkünk megjelenése időpontjában is tart, ugyanis úgy tudjuk, hogy a BMW vezetője nem ismerte el, hogy ő vezetett, ráadásul a megengedett sebességet jóval meghaladva ütközött.

Sajnos az utóbbi időben márkától függetlenül egyre többször számolunk be hasonló esetekről, melyben vagy ittas, vagy jogosítvánnyal nem rendelkezett, vagy tudatmódosító szer hatása alatt volt a baleset egyik résztvevője.

A BMW műszaki mentését az Il Salvatore Autómentő végezte