Videón az M1-es tömegbaleset: elaludt kamionos négy kamiont és egy furgont ütött ki

Korábban beszámoltunk róla, miszerint 2022. május 11-én 11 óra 25 perckor négy kamion és egy kisteherautó karambolozott az M1-es autópálya 111-112-es kilométere között, Győr térségében, a Hegyeshalom felé vezető oldalon.

Az ütközés következtében a főváros felé vezető oldalon alkatrészek szóródtak szét. A műszaki mentést a győri hivatásos tűzoltók végzik. Az érintett szakaszon a forgalom a leállósávon halad rendőri irányítás mellett.

Fotók alapján jól látható, hogy az egyik sérültnek a Magyar Honvédség tűzszerészei nyújtottak segítséget.

A Magyar Közút közleményében olvasható, hogy május 11-én az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr térségében egy korábbi baleset mögött feltorlódott álló kocsisorba rohant egy kamionos. Bár az utolsó pillanatban próbálta balra rántani a kormányt, de így is nagy erővel csapódott bele a sor végén álló kamionba, amit gyakorlatilag rátolt az előtte lévő teherautóra. Ráadásul a kikerülő manőver során oldalba talált egy furgont is, a baleset következtében annak a járműnek a roncsdarabjai átrepültek az ellenkező pályoldalra is, csak a szerencsén múlt, hogy ott nem lett belőle újabb baleset. A balesetben a sorba becsapódó kamionos súlyos sérülést szenvedett, őt a @katasztrofavedelem_hivatalos szabadította ki a vezetőfülkéből, ketten pedig könnyebben sérültek meg. A torlódásra egyébként korábban az autópálya felett található digitális táblán is felhívtuk a figyelmet.

Foto: Baleset-info.hu / Szabi - Car Kft
Műszaki mentés: Szabi-Car Kft.


Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply