Zajvédő falat szakított át egy troli Zuglóban

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint zajvédő falnak ütközött, és átszakította azt egy troli kedden délelőtt az M3-as autópálya kivezető szakaszán, Budapest XIV. kerületében, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közelében. A troli fülkéjébe egy ember beszorult, őt a fővárosi hivatásos tűzoltók szabadították ki. Az érintett szakaszon a megdőlt zajvédő fal, annak törmelékei, és a mentés miatt forgalmi akadály alakult ki.

Információink szerint a Csáktornya park felé közeledő 74-es jelzésű trolibusz az M3-as autópálya kivezető szakasza melletti szervizuton közlekedett, amikor a busz vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, ami felhajtott az út jobb oldalán található járda szegélyére.

A vezető próbálta visszairányítani a járművet amely ezt követően átrobogott a bal oldali elválasztó szigeten, keresztül hajtott az M3-as autópálya lehajtóján, majd a zajvédő falnak csapódott.

A becsapódás akkora erejű volt, hogy a fal egy része az M3-as kivezető ének külső sávjába borult.

Úgy értesültünk, hogy a buszon egy fő tartózkodott. Sem ő, sem pedig a sofőr nem sérült meg.

Továbbá a jármű vezetője a helyszínelés során műszaki hibára hivatkozott (a kormány rángatni kezdett).

Foto: Baleset-info.hu (minden jog fenntartva)



Iratkozzon fel hírlevelünkre

Ne maradjon le az Baleset-info.hu cikkeiről!
Adja meg a nevét és az e-mail címét és elküldjük Önnek a legfontosabb és legérdekesebb híreinket.

Leave a Reply